0
 
Bemutatkozunk en

angol

A BRM  (Brevet Randonneurs Mondiaux) mozgalom 2011 óta van jelen Magyarországon. Alapjában véve ez egy kerékpáros teljesítmény túra sorozat, amit csak a távolságok hossza különböztet meg a többi kerékpáros túrától, ugyanis a legrövidebb táv is 200 km.

 A mozgalom eredete egészen a tizenkilencedik század végéig nyúlik vissza. Ebben az időben, köszönhetően a kerékpározás széleskörű elterjedésének, egyre népszerűbbé váltak  az egész napos “kihívások”. Az ilyen eseményeken a résztvevők célja a minél nagyobb távolság megtétele volt, ezzel is bizonyítva vakmerőségüket (audax). Az első feljegyzett audax esemény 1897. június 12.-én volt, amin 12 olasz kerékpáros próbált meg eljutni Rómából Nápolyba. A sikereken felbuzdulva, hamar népszerűek lettek a hasonló események, majd 1904-ben Henri Desgrange megalkotta az Audax szabályrendszerét. Ezt követően, a túrákat sikeresen teljesítő kerékpárosok, megalapították az azóta is sikeresen működő Audax Club Parisien-t (ACP). A BRM teljesítménytúrák központja Párizsban található. Helyi szervezeteik azonban több mint 40 országban megtalálhatóak az USÁ-tól kezdve, Magyarországon keresztül egészen Ausztráliáig.

A BRM túrázás így egy olyan világszerte elterjedt teljesítménytúrázás amiben eltűnnek a földrajzi és időbeli határok, hisz az év minden hónapjában szerveznek túrákat a világ számos pontján. A magyarországi Randonneurs Hungary, az Audax Club Parisien szabály rendszerét követve, kora tavasztól késő őszig rendezi meg túráit, így már idehaza is elérhető a kerékpáros teljesítménytúrázás legmagasabb szintje.

Mitől ilyen népszerű a BRM túrázás? Miért tekernek a randonneurök kilométerek ezreit, mit jelent nekik egy túra sikeres teljesítése?A végtelen szabadság érzése és a megismerés vágya az ami hajtja őket. A szabadság, hogy arra mehetnek és olyan messze juthatnak el pusztán a saját erejükből, ahová mások nem. Nincsenek határok és korlátok, se távolságban sem időben, így akár éjszaka is az utakat róják. Komfortzónájukból kilépve megtapasztalják egyéni képességeik határait, megismerik önmagukat, megtanulnak kitartónak, elszántnak lenni. Az, hogy kit, mi motivál egy-egy túra teljesítésére eltérő lehet. Valaki a társaság kedvéért, van aki saját maga által megszabott idővel versenyezve vesz részt egy túrán, és van olyan, akit egyszerű túrázóként az út szépsége vonz. A végén, mikor mérleget vonnak teljesítményükről azonban már nem különböznek, tudják, hogy amit véghezvittek nem hétköznapi, elégedettek teljesítményükkel, tudván azt, hogy ha erre képesek voltak, akkor a lehetetlen nem létezik számukra.

Extrák
Fiók
2016 © brmhungary.hu