0
 
Hírek
Csomagszállítás
2018 jan 27.

 A két-, háromszáz kilométeres túrákhoz még nincs szükségünk túl sok felszerelésre, de ahogy egyre hosszabb túrákat teljesítünk, úgy nő a teljesítéshez szükséges eszközök, ruházat mennyisége, amiket valahogyan vinnünk kell magunkkal. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő bikepacking-nek hála, ma már számos gyártó van, akinek termékei közül válogathatunk, de maradhatunk a már megszokott csomagtartós megoldásnál is. Nézzük milyen lehetőségeink vannak.

A legkézenfekvőbb megoldás a hátizsák:

Ha bringázunk és el kell tenni egy melegebb felsőt, esőkabátot, egy két szerszámot, akkor először mindenkinek a hátizsák jut eszébe. A hétköznapi sport hátizsákokat abszolút nem ajánlom kerékpározáshoz, mivel nem rendelkeznek derék és mellkas pánttal, nem lehet őket stabilan rögzíteni és rettentő zavaró, amikor egy-egy kiállás, vagy hegyre kapaszkodás alkalmával ide-oda rángatja az embert. Ezen felül a vállpántjai sincsenek extra párnázattal ellátva, ezért még kis súly esetén is kényelmetlenül tud vágni néhány óra után. Számos gyártó kínál már kifejezetten kerékpárosoknak készült hátizsákokat. Ezek jellemzői a szélesebb, párnázottabb vállpánt, a mellkas- és derékpánt, amik stabilan rögzítik a testünkhöz a hátizsákot. Mivel a táska a hátunkon fekszik fel, olyan párnázattal látták el, hogy ne a teljes felületen érintkezzen velünk, így biztosítva némi szellőzést. Egyes modellekhez készítenek ivózsákot, a vállpánton keresztül kivezetett itatócsővel. A legtöbb modellhez kapható esővédő, sőt, vannak olyan is, amelyek vízhatlanok.

  • Előnyei: bármilyen bringához használható, mivel nem a kerékpárra van szerelve, rögzítve. Viszonylag nagy tárolókapacitás.
  • Hátrányai: bár kifejezetten kerékpárosoknak tervezték őket, azért egy átbiciklizett nap végén megváltás levenni. Hiába a szélesebb vállpánt, azért estére bizony vágni fogja a vállunk. Ezenkívül a kerékpározás sem a legkomfortosabb benne, korlátoz a szabad mozgásban és bármilyen jól is legyen rögzítve, érezni fogjuk ahogy mozog. A melegebb nyári napokon pedig izzadni fogunk alatta, bármilyen jól is van kialakítva a hátrésze.

Váztáskák

A mai modern bringákon már nem nagyon találhatók olyan rögzítési pontok, amikhez könnyen felfogathatók a különböző kiegészítők, mint pl. a sárvédő, csomagtartó. Ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább teret nyer az úgynevezett bikepacking. Ezek a táskák univerzálisak, tulajdonképpen csak a bringa mérete szabja meg, milyet tudunk feltenni. A kerékpárhoz tépőzárakkal, hevederekkel rögzíthetőek, nem igényelnek külön hordozó, tartó szerkezetet. A váztáskák három nagy csoportba sorolhatóak, attól függően, hogy a kerékpár mely részére lehet felszerelni őket. Kormánytáskák, váztáskák, nyeregtáskák. Számos gyártó (néhány nagyobb brand: Apidura, Alpkit, Porcelain Rocket, Ortileb, Revelate Designs) több méretben is gyárt, hogy minden méretű vázhoz legyen megfelelő táska. Anyagukat tekintve ma már jellemzően vízhatlan kivitelben készülnek, extra tartós kivitelben, gyakorlatilag elnyűhetetlenek.

Nyeregtáska

A nyeregpálcákhoz és a nyeregcsőhöz rögzítve használják őket. Tulajdonképpen egy zsák, aminek a száját felcsavarva változik az űrmérete. Ha kevesebb csomagunk van egyszerűen csak feltekerjük a zsák végét és úgy rögzítjük a hevederekkel, ha több, akkor értelemszerűen kicsavarjuk. A legnépszerűbb márkák több méretben kaphatók, az hogy milyen méretűt tudunk használni a bringák kialakítása, mérete határozza meg, de a legkisebb táskák űrmérete is nagyjából 10 liter. A legnépszerűbb választás a túrázók, ultratávozók körében.  

  • Előnyei: Könnyen, gyorsan, szerszámok nélkül felszerelhetőek. Elhelyezkedésük miatt csak kis mértékben rontják az aerodinamikát. Variálható tárolókapacitás, aminek maximális mérete viszonylag nagynak mondható. Vízhatlanok, sárvédőként is funkcionál. Mivel nincs tartószerkezet rendkívül könnyűek.
  • Hátrányok: a nyeregtáskákat jól kell megpakolni, és ezt tanulni kell. Minél jobban kitöltik a bele pakolt dolgok a zsákot, minél jobb a súlyelosztása (nehéz dolgok előre, könnyűek hátra) annál stabilabban rögzíthető. De még a legstabilabb rögzítésnél is érezni fogunk egy kis rángatást, himbálózást kiállva tekeréskor. Az elhelyezkedés miatt magasan van a súlypontja , ez a bringa kezelésben okozhat problémát, bár én soha nem éreztem emiatt bizonytalanak, nehezebbnek az irányítást. Azt is jól meg kell gondolni, hogy milyen sorrendben pakolunk bele (ha eleve nem determinálja a súly, hogy mi kerül be elsőnek) , mert a zsákszerű kiképzéséből adódóan, ha valami a táska alján van, akkor csak úgy férünk hozzá, hogy kipakolunk.

Néhány gyártó, (Porcelain Rocket - Mr. Fusion, PDW Bindle Rack, WOHO, Bedrock - RailWing) reagálva a vevői igényekre, olyan megoldásokkal egészíti ki nyeregtáskáit, vagy készít ilyen eszközöket, amik csökkentik, vagy megszüntetik a himbálózást. Ezek általában egy plusz fém merevítőt tartalmaznak, amiket a nyeregcsőhöz vagy a nyeregpálcához kell rögzíteni. Azonban a karbon nyeregcsövekhez való rögzítést nem ajánlják.

Váztáska

Sokféle alakban és méretben készülnek. Fő rögzítési pontjuk a bringa felső csöve. Hosszuk általában megegyezik a felső cső hosszával, körülbelül 10-12 cm magasak, de vannak olyanok is, amik kitöltik teljes középső háromszöget (fullframe bag).  Hasonló anyagokból készülnek, mint a nyeregtáskák.  Nagyon praktikus, mivel gyors hozzáférést biztosíthat az esőkabáthoz, karmelegítőhöz illetve minden olyan dologhoz amire gyakrabban van szükségünk.   

  • Előnyök: gyors hozzáférés a szükséges dolgokhoz, nem rontja jelentősen az aerodinamikát.  (azért oldalszélben lehet kapaszkodni)
  • Hátrányok: korlátozott űrtartalom (3-5 liter), a fullframe bag-ek is csak max 10 literesek, de az ilyen nagy táskák már csak nagy vázakra tehetők fel. A mai komfort geometriás bringákhoz, az ejtett felső cső miatt, csak nagyon kicsik rakhatók fel, és ez is a kulacstartók rovására. (bár egyes gyártók készítik őket ivózsákkal is) Akiknek kis vázméretű bringája van, azok még egy fullframe bag-el is csak 7,5 liternyi tároló helyhez juthatnak, úgy, hogy a víz elhelyezést is meg kell oldani pluszban.

Kormánytáska

Tulajdonképpen egy cső, aminek két vége feltekerhető és becsatolható. Egyenes kormányokkal jól működik, de a hajlított kormányokhoz, főleg ha könyöklő is fel van szerelve, nem az ideális. Már csak azért sem, mert jelentős mértékben rontja az aerodinamikát, azonban egy hálózsáknak és alvómatracnak jó lehet.

Top-Tube bag

Ideálisak egy-két müzliszelet, pénztárca, elektronikai kütyü tárolására, valamint ide tehetjük be a jutalomfalatokat, amikkel a kóbor kutyákat kenyerezhetjük le. :D  A kifejezetten triatlonosaknak készült darabokat azonban kerüljük, túl vékonyak, és általában nem is vízállóak. 

Csomagtartó rendszerek 

A hagyományos csomagtartó, plusz táska felállásra is léteznek megoldások, annak ellenére, hogy manapság a kerékpárgyártók nem nagyon látják el az országúti bringákat csomagtartó rögzítési lehetőséggel. Néhány gyártó (Arkel, Thule, Topeak) komplett rendszereket is készít, ahol a csomagtartó és a csomagtartó táskák egységet képeznek, összeilleszthetőek. Ha van csomagtartónk, akkor tulajdonképpen bármilyen csomagtartóra való táskát feltehetünk, a gyártók és termékek sora végtelen. Szintén sokféle méretben, kialakításban készülnek,  általában vízhatlan anyagból, vagy ha nem, akkor kapható hozzájuk esővédő.  

  • Előnyök: hatalmas tárolókapacitást érhetünk el, ha egy nagyobb méretű táskát választunk, akár 40-50 litert is, azért ebbe már bele lehet pakolni egy fél háztartást. Léteznek variálható méretű táskák, ahol az oldalak lenyitásával az eredeti 8-12 literes kapacitás kibővíthető 20-25 literre.  Könnyen pakolhatók, és könnyen hozzáférhetőek az eltett dolgok. Stabilan, mozgásmentesen rögzíthetőek és azzal, hogy a táskák súlypontja alacsonyan helyezkedik el, nem befolyásolják - nagy mértékben - a bringa irányítását (persze ha nem 30 kg cuccot pakoltuk be)  
  • Hátrányok: az első hátrány maga a csomagtartó plusz súlya, 0,5-1 kilóval számolhatunk, ez a stabil rögzítés ára. Ha nagy űrtartalmat szeretnék, akkor olyan táska kell, ami a csomagtartó oldalára is lenyúlik, ez viszont jelentősen rontja az aerodinamikát, ami hosszú tekerések alkalmával fontosabb kérdés, mint maga a cipelt súly.  

Mint látszik, számtalan lehetőségünk van felmálházni a kerékpárt, rengeteg cuccot tudunk magunkkal vinni, az már más kérdés, hogy ténylegesen mire is van szükségünk. Nem biztos, hogy egy kétnapos túrára feltétlen el kell raknunk a hajszárítót, ugyanakkor defektjavító készlet meg nincs nálunk. (megtörtént! :D) Sokkal kevesebb cucc elegendő egy 1000-1200 kilométeres túrához,  mint a legtöbben gondolnák.

 

- By Kuzler Béla -

 

 

 

Extrák
Fiók
2016 © brmhungary.hu